Sidari (Korfu)

Sidari Korfu

Aki Korfu szigetére készül nyaralni, biztosan találkozni fog Sidari nevével, hiszen ezen a településen található a híres helyi látnivalók közé tartozó Canal D’Amour, avagy a szerelmesek csatornája. Az elmúlt évtizezedekben Sidari Korfu északi részének egyik legnépszerűbb nyaralóhelyévé vált, mivel homokos tengerparttal, érdekes formájú homokkő sziklafalakkal és szinte minden létező turisztikai szolgáltatással várja az utazókat. Magyarországról busszal, repülővel és egyénileg autóval is sokan érkeznek ide nyaralni, és a hazai nyaralók körében már régóta a sziget másik részén fekvő Messonghi és Moraitika településekkel vetekszik látogatottságban.

Sidari Korfu

Sidari környékén sok a látnivaló és a kifejezetten szép tengerpart, amiket érdemes a környéken megnézni. A település tele van különféle üzletekkel, a főutcán szó szerint egymást érik az éttermek, a szupermarketek és az ajándékboltok, amelyek tavasztól késő őszig tartanak nyitva. Ennek a korfui nyaralóhelynek több saját strandja is van, és érdemes tudni, hogy ezek egymástól gyakran 5-10 perces sétára vannak csupán, így egy nap akár több különböző helyen is lehetséges megmártózni.

Aki itt szeretne nyaralni, azokat kifejezetten sok szállás várja Sidariban Korfun, és ugyan a városban elsősorban az apartmanok és a studiók dominálnak, de néhány jó értékelésű szállodát is találunk.

Sidari szállásaihoz ide klikkeljünk! (árak, vélemények, szabad időpontok, előre foglalás)

Sidari szállások apartmanok és szállodák

Hol található Sidari Korfu szigetén

Sidari Korfu északnyugati részén fekszik 38 kilométerre Korfuvárostól, ahol a sziget repülőtere és a nagy kompkikötő található, ahová a repülők érkeznek Magyarországról, illetve ahová a kompok is befutnak a Görögország szárazföldi részén Igoumenitsa városából. Érdemes tudnunk, hogy ha megérkeztünk Korfu fővárosába, akkor onnan Sidariba még átlagosan egy órás utazás vár ránk.

Sidari térkép Korfu

Korfu fővárosa (amelyet a közlekedési táblák a szigeten sok helyen Kerkyra néven jeleznek) és Sidari között távolsági buszjáratok közlekednek naponta több alkalommal. Ezek a távolsági buszok az úgynevezett zöld buszok, amelyek a Korfu fővárosától messzebb lévő városokat és falvakat kötik össze. Mivel Sidari Korfu sziget északi részén található, a fővárosból teljesen más út vezet ide, mint ami a délkeleten elterülő Benitses, Moraitika és Messonghi nyaralóvárosokhoz. Aki egyénileg autóval érkezik Sidariba és komppal jön Igoumenitsából, a kikötőből jobbra kell fordulnia és az északi főút felé kell kanyarodnia, amely kivezet a városból észak felé.

Sidari koordináták: 39.792014, 19.707795

Sidari tudnivalók, információk

A nagyobb korfui nyaralóhelyek közé tartozó Sidari élettel teli, nyüzsgő település, különösen júliusban és augusztusban pezseg. A tengerparton fekvő falu főutcái tele vannak üzletekkel, rengeteg éttermek és különféle bolt található. A legtöbb apartman és szálloda a főutca mellett, vagy az arról leágazó kisebb utcákban épült, így gyalog szinte minden könnyen elérhető. Mivel a sziget ezen része viszonylag sík, emiatt Sidariban nagy dombok vagy hegyek nincsenek, és az utcák a legtöbb helyen itt egyáltalán nem meredekek.

Sidari
Sidari főutcája

A tenger felől készült képeken ugyan a városka dombosabbnak tűnhet, de ez kicsit becsapós, mert a legtöbb kép a Canal D’Amourról készül, ahol a tengerpart a homokkő sziklák miatt magasabban van, máshol viszont nem ilyen magas a part. Az utcák maguk ott sem meredekek.

A településre többségében színvonalas szálláshelyek jellemzőek, ahol sok magyar nyaraló is előszeretettel pihen, és élvezi itt a korfui nyaralását – Sidari legjobb szállásait és róluk a véleményeket ide kattintva találjuk. Sokan azért is érkeznek ide, mert itt valóban homokos strandok vannak Korfun, amik ráadásul lassan mélyülnek, és így a kisebb gyerekeknek és az úszni nem tudóknak is ajánlottak a környező a tengerpartok.

Éttermek Sidariban

A parkolás Sidariban Korfu sok más nyaralóhelyéhez hasonlóan a legtöbb esetben ingyenes. A parkolóhelyek a kis mellékutcákban és a szélesebb részeken a főutca mellett vannak, de van egy ingyenes nagy parkoló is a strand mögött (koordináták: 39.790660, 19.708188). Fizető parkolók itt leginkább a Canal D’Amour mögötti részen működnek, ahol a főút szűk, és megállásra kevés a hely – vagy csak jóval távolabb lenne lehetséges a megállás.

Buszmegállókat Sidariban a főút mellett 2-3 helyen találunk, többek között a központi hosszú strand mögötti utcában is van egy. A távolsági KTEL buszjáratokkal (avagy a ‘zöld buszokkal’) Korfu fővárosa átlagosan 1 óra 15 perces buszozás. A tavasztól őszig tartó időszakban 8-10 buszjárat van naponta, de figyeljünk oda a vasárnapokra, amikor mindig kevesebb a buszjárat.

Apartman és szálloda Sidariban Korfun
Az egyik kis utca menti apartmanok Sidariban: a település nagy része hasonló

Az éttermek terén nagyon sok a választási lehetőségünk, mert a főutcákon szinte végig nagyon sok különféle tavernát találunk. Ezek között a klasszikus görög éttermek, gyrost kínáló gyorséttermek és pizzázók egyaránt vannak. Az étlapok sok helyen kint vannak az éttermek előtt, van ahol az angol és görög kiírás mellett magyar nyelvű étlap is van.

Sidari éjszakai élete nyüzsgő a nyári hónapokban, amikor a sétálóutcákon nagyon sokan vannak, az üzletek és a jobb éttermek gyakran vannak ilyenkor tele.

Sétálóutca Sidari

A sétálóutcákon több ATM automatát, autó- és motorkölcsönzőt, illetve gyógyszertárat is találunk, utóbbi helyeken a gyógyszerek mellett naptej vagy akár olvasószemüveg is beszerezhető.

Sétálóutca Sidariban
Sidari központja, sétálóutcával és rengeteg üzlettel, étteremmel

Sidari kikötője egy jelképes méretű betonmóló a strand keleti részén, ahol néhány hajókirándulási program is elérhető. Van olyan kis hajó, ami egész napra is átvisz a Korfu északi részétől pár kilométerre fekvő kis Erikousa szigetre, illetve Diaplo – Mathraki – Erokousa szigetlátogató program is van. Több helyen jogosítvány nélkül vezethető csónakot is bérelhetünk, ha mi magunk lennénk a kapitányok egy napra.

Sidari strandja, avagy a Sidari beach

A nyaralóváros híres arról, hogy a helyi strandok nem egybefüggőek, hanem egymástól kisebb-nagyobb homokkő kiszögellések választják el őket. Sidari strandja a Sidari beach (a térképeken Paralia Sidari, Παραλία Σιδάρι) néven elhíresült tengerpart, amely 500 méter hosszú és a legnagyobb a közelben lévő strandok közül. A leginkább homokos part végig kiépített, sok a napágy és a napernyő amit bérelni lehet, de saját napernyő is leszúrható több helyre. Itt a vízisport lehetőségeken felül (pl. fánk, crazy sofa, paraglide, stb) még vízibicikli kölcsönzés és jogosítvány nélküli csónakbérlés is lehetséges, és van ahol SUP is bérelhető. Egyből a strand mögött sok a bár és étterem, pár métert kell csak ezekhez sétálni.

Sidari strandja

Sidari homokos strandja szinte végig lassan mélyül, emiatt kifejezetten gyerekbarátnak számít Korfu tengerpartjai között, és a kisebb gyerekes családok is előszeretettel választják. A tenger hőmérséklete általában nagyon kellemes itt nyár közepétől szeptember közepéig, és Sidari környékén a tengert Korfu legmelegebb vizű strandjai közé sorolják a helyi tapasztalatok és az utazói vélemények.

Sidari központi strand koordináták térképen (Sidari beach): 39.792414, 19.705752

Nagyon szép kis part Sidariban az Apotripiti beach, amely egy nagyon lassan mélyülő strand a városközponttól nyugatra, egy kis utca vezet le hozzá. Mögötte ingyen parkolhatunk is! A gyerekek számára is ideális tengerpartot Sidari legszebb strandjának nevezik sokan, sőt innen át is lehet úszni a szemben lévő apró szigetekhez. Az egyik sziget a Hableány sziklája, azaz a térképeken Mermaid’s Rock, a távolabbit pedig Kapases szigeteknek (Kapases Islets) hívják. Hogy épp ki van-e építve napernyőkkel és napágyakkal, az évről-évre teljesen változó. Ez a strand csak pár perces sétára fekszik a Canal D’Amourtól.

Apotripiti beach Sidari strandja

Apotripiti beach koordináták: 39.796464, 19.695265

A Canal D’Amour, a Szerelmesek Csatornája

A Canal D’Amour Sidari leghíresebb helye, ugyanis ez a helyi nevezetesség nem csupán egy strand, hanem legendák is kapcsolódnak hozzá. A korfui történetek szerint a Canal D’Amour a szerelmesek csatornája: a hiedelmek szerint azok a párok, akik végigúszik ezen a csatornán, örökké együtt maradnak.

Canal D'Amour szerelmesek csatornája Korfu Sidari

A 8-10 méter magas homokkő sziklafalak között elhelyezkedő strand valóban csatornaszerű látványt nyújt, hiszen meglehetősen keskeny. A festői, gyakran képeslapokról és utazási magazinokból is ismerős Canal D’Amour Sidari fő strandjától kicsit messzebb, attól egy kilométerre nyugatra fekszik. A nyaralóvároson átmenő főútról néhány szűk kis út vezet ide, és parkolni a közelben vagy a szűk kis utcákban kialakított fizető parkolókban, vagy néhány ingyenes parkolóhelyen lehet.

Canal D'Amour szerelmesek csatornája Korfu

Élőben a Canal D’Amour kis méretén sokan meglepődnek, és sok olyan véleményt is lehet olvasni róla, hogy a népszerűségének csapdájába esett. Az apró helyet nagyon sokan látogatják meg, hiszen szinte minden ‘Korfu legjobb látnivalói‘ listán szerepel, és emiatt nyaranta rendkívül zsúfolt is lehet. A homokos partsáv hátul nagyon kicsi, így sokan csak a legenda kedvéért úszni másznak le ide a sziklákról, majd tovább is mennek. A hely egyik gyöngyszemének tartják még a Dionysos barlangot (térképeken Dionysos Cave) amelyet a csatorna homokkő sziklafalába vájt a tenger, és akár be is lehet menni.

Hol található a Canal D’Amour Sidariban Korfun, a strand koordinátái: 39.797069, 19.698171

A Szerelmesek Csatornájában minden szépsége mellett akkor lehet csak fürdeni, amikor nincs nagy hullámzás a tengeren, mert utóbbi esetben nagyon veszélyes itt a fürdőzés. Egy magyar honfitársunk ezen a helyen a saját életét áldozta azért, hogy a nagy hullámokból megmentsen egy fuldoklót. A 26 éves, győri Gősi Zoltán itt töltötte menyasszonyával a nyaralását, amikor 2000. július 29-én séta közben egy vízben fuldokló kiáltásaira lettek figyelmesek a Canal D’Amournál. Gősi Zoltán ekkor beugrott a vízbe, és egy másik, szintén életmentő szándékkal vízbe ugrott emberrel ketten nagy nehézségek árán sikerült is kimenteniük a fuldoklót. A sikeres életmentés végén a társának még sikerült elkapnia a kötelet, amit bedobtak nekik a tengerbe, de az időközben még nagyobb méretűre és erejűre dagadó hullámokkal szemben már ő is tehetetlen volt, és minden igyekezete ellenére elnyelték a hullámok. A tragikusan elveszített életmentő fiúnak Canal D’Amour közelében egy emlékművet is készítettek.

Canal D'Amour Korfu

Mit érdemes megnézni – Sidari látnivalók

Sidari leghíresebb látnivalója maga a Canal D’Amournak, avagy a Szerelmesek Csatornája. Az utcákról egy kis sétával elérhető érdekes tengerpart Korfu egyik nevezességének számít a párok számára a helyi legenda miatt, és sokan úsznak végig rajta. A legjobb nevezetességek közé tartozik Sidari környékén még a nagyjából 3 kilométerre fekvő Cape Drastis (Ακρωτήρι Δράστης), ahol a homokkő sziklák érdekes alakzatai csodálhatóak meg, és Korfu legszebb naplemente néző helyei közé tartozik sok utazó véleménye szerint.

Cape Drastis Sidari látnivalók
A Cape Drastis Sidari környékének egyik legérdekesebb helye

Akiket érdekelnek a templom és kolostorok, egy Szent Jánosnak dedikált kis kolostor (Ιερά Μονή Αγίου Ιωάννη, Holy Monastery of Saint John) is meglátogatható a nyaralófalutól 4 kilométerre keletre fekvő Agios Ioannis falucskában.

Csak 25 kilométerre fekszik a Korfu egyik legszebb részének tartott Paleokastritsa, ahol több gyönyörű strandot és látványos földrajzi formákat találunk. Itt megtekinthetjük a dombon Paleokastritsa szépen rendbentartott kolostorát (Monastery of Paleokastritsa), ahol gyönyörű, virágokkal teli kert és egy kis múzeum is van. Korfu tengeri akváriuma is itt a településen működik a nagy parkoló mellett, ez gyerekeknek is érdekes program lehet. A közeli kikötőből akár további szép strandokra is elmehetünk vízitaxival.

Paleokastritsa Sidariból

A híres korfui Bella Vista kilátópontot Paleokastritsa felett találjuk, amelyet a térképek Bella Vista Viewpoint néven emlegetnek Lakones falu közelében. Itt éttermeket is találunk, a Restaurant BellaVista és a Golden Fox működnek ezen a helyen szép kilátást nyújtó teraszokkal. Ezen a környéken látogatható meg az Angelokastro bizánci erőd (Αγγελόκαστρο) amelyik Korfu egyik magasba épült erődje az egyik nyugati dombon.

Aki Korfun Sidariban nyaral, a környéken olyan kiemelkedő látványosságnak minősülő helyeket látogathat meg, mint a fotogén Porto Timoni beach és a felette elterülő tradicionális Afionas falucska, a hosszan elnyúló Agios Georgios Pagon beach, vagy a lagúnákat idéző Arillas és Agios Stefanos strandjai. Roda és Acharavi falvak, melyek a sziget további kedvelt nyaralóhelyei, Sidaritól mindössze 10 kilométeres távolságra fekszenek. Korfu legmagasabb pontja, a Pantokrator hegy és a hegytetőre épült kolostor Sidaritól 30 kilométerre található.

Ugyan Sidari Korfu fővárosától bő egy órás utazást jelent autóval vagy busszal, de nagyon érdemes meglátogatni a sok helyen Kerkyra néven kitáblázott fővárost. A legjobb látnivalók közé tartozó óvárosban rengeteg a képeslapokra illő utca, a régi velencei épület és virágos tér. Korfu főváros látnivalói között a két nagy erőd megtekintése, az érdekes múzemok és a látványos régi sikátorok valódi csemegét jelentenek!

Sidari szállások – a helyi apartmanok és szállodák

Ezen a nyaralóhelyen természetesen sok jónak minősülő, ajánlott apartman és szálloda közül foglalhatunk. Fontos információ a szálláskereséshez, hogy ez a település viszonylag sík területre épült, így Sidari korfui szállásai azoknak is ideálisak lehetnek, akik nem kedvelik a hegyes vidékeken a meredek utcákat! A központi utcákban a szállások érezhetően zajosabbak, így akinek fontos a nyugalom, inkább a kisebb mellékutcákban vagy pár száz méterre kintebb foglaljon szálláshelyet.

Apartmanok és szállodák

Mivel sok a nyaraló itt minden évben, Sidari teljesen ellátja az ide érkezőket a sok szupermarkettel, ajándékbolttal és étteremmel, nem szükséges átmenni máshová bevásárolni. A helyi strandok a homokos tengerpartok kedvelői számára ajánlottak, és a családok kifejezetten gyerekbarát strandokat találnak ezen a helyen. Ennek megfelelően aki Korfun olyan apartmanokat vagy szállodát keres, amelyek homokos strandok közelében vannak, vagy kifejezetten családbarát hely, Sidari sokak véleménye alapján kifejezetten ajánlottnak számít.

Hol érdemes szállást foglalni Sidariban, és melyek a legjobb apartmanok és szállodák: kattintsunk ide a helyi szállásokhoz, ahol árakat, értékeléseket és véleményeket is találunk!

Szállodák és apartmanok Sidariban Korfun

Amiért Sidari sokak szerint jó nyaralóhely

  • Sok nyaraló véleménye, hogy Sidari Korfu szigetén azon legjobb helyei közé tartozik, ahol homokos a tengerpart. A lassan mélyülő helyi strandok közül a legtöbb a kisebb gyerekek számára is ajánlott, a tenger hőmérséklete pedig a sekély víz miatt gyakran kellemesen meleg a nyári hónapokban, és sőt még sokszor ősszel is.
Sidari strandja
  • Mivel a város a nagyobb nyaralóhelyek közé tartozik, az itteni üzletekben és szupermarketekben szinte mindent megtalálni, amire egy nyaraláson csak szükség lehet.
Vásárlás a nyaraláson egyszerű
  • Nem elhanyagolandó, hogy ha sokat szeretnénk kirándulni, Sidari Korfu északi fekvésű településeként 20-30 kilométeres távolságokon belül meglehetősen szép helyekre juthatunk el.
  • A sétálóutcákon sok az ajándékbolt is, így akik szeretnek bazározni, üzletekben nézelődni, itt biztosan nem fognak unatkozni.
  • Itt nincsenek hegyek vagy meredek utcák, emiatt a séta kevésbé fárasztó sokak számára.
  • Több helyen is vannak magyar nyelvű étlapok és kiírások pl. éttermekben.
Szállások Sidariban

Ami kevésbé tetszik az utazóknak itt

Sidariban kifejezetten sok a magyar nyaraló, és akiket ez esetlegesen zavar, hogy sok honfitársával találkozhat a strandokon és utcákon, azok számára Korfu más helyei ajánlottak. A helyi strandok homokos partja miatt a tenger hullámzáskor, illetve sok nyaraló vízben tartózkodásakor jobban felkavarodik, így búvárkodásra a helyi tengerpartok nem annyira alkalmasak. Ez egyöntetűen jellemző Sidari fő strandjára, a Canal D’Amourra, az Apotripiti beachre is. A felkavarodó homok miatt így nem mindig átlátszó a tengervíz a part közelében.

Programok, tippek és ötletek

  • Elsétálni a Canal D’Amourhoz avagy a Szerelmesek Csatornájához, amiben úszhatunk is, ha nincs hullámzás
  • Meglátogatni nap közben a közeli Cape Drastist az otteni érdekes sziklák, vagy kora este a csodálatos naplemente miatt
  • Érdemes beülni a legjobb helyi tavernákba és élvezni Korfu éttermeinek kínálatát és vendégszeretetét, mint amilyen a Greek Taverna Konaki, a Kantina Grill gyros gyorsétterem, a Katerina’s Taverna, a The Ionian Blue étterem, a To Steki Tis Pareas, a Greek Village és a további jó értékelésű helyeket.
  • Elmenni Paleokastritsába, ott megnézni a szép helyi kolostort, a helyi öblöket és strandokat, gyönyörködni a magasban a Bella Vista kilátóból
  • Bemenni Korfu fővárosába és ott megnézni a sokak véleménye alapján a legszebb görög óvárosok közé tartozó régi városnegyedet
  • Az aprócska Erikousa – Mathraki – Diaplo szigetek meglátogatása hajóval is érdekes sokak számára
  • Aki egy kis klasszikus kis görög kikötői csendéletet keres a közelben, látogassa meg Kassiopi városkát néhány kilométerre keletre.

Sidari vélemények és beszámolók

Andrea és Péter:
Idén először látogattunk el Korfu szigetére. A szállásunk a Sidari Beach Hotelben volt, ami kicsit messzebb volt a városközponttól, de emiatt nagyon nyugodt helynek bizonyult. A reggeli kifejezetten jó volt itt, a szálloda tiszta volt és rendezett, mi meg voltunk vele elégedve. A szállás mellett maga Sidari Korfu szigetén mondhatni szerelem volt első látásra, mivel már az első sétáláskor rabul ejtett minket a hosszú utcáival, a homokos partjával és a zöldeskék tengerrel. A nyaralás alatt rengeteg izgalmas dolgot csináltunk, például elmentünk hajókirándulni a közeli szigetekre ahol jót tudtunk könnyűbúvárkodni, és keresztül-kasul bejártuk az északi részt robogóval. Sidari Korfun egyébként számunkra pont azért is volt jó, nem olyan kicsi falu, sokat lehet sétálgatni mindenfelé, és mivel mi mindig mennénk kalandozni, tényleg sok minden van a környéken. Mi még a Cape Drastishoz is eltúráztunk gyalog, de ne legyen senkinek illúziója, ez Sidaritól elég messze van gyalog, tehát aki nem szeret túrázni az motorral vagy autóval menjen. Van a közelben egy Logas beach nevű hely, ahol van egy különleges kis kávézó. Az utak Korfun keskenyek sok helyen, motorral mi jobban boldogultunk. Búvárkodásra Korfun Sidari strandjai szerintem kevésbé jók, mert itt nem annyira átlátszó a víz. Ettől függetlenül persze nagyon szép kis tengerpartok vannak itt is, amik úszni, pancsolni, vagy csak pihenni tökéletesek.

Éva, 64 éves
Nagyszülői nyaralásunkat töltöttük el Sidariban. Kisunokáink imádták a helyi homokos strandot, építették a homokvárakat, de mi se panaszkodtunk, mert végig nagy jól éreztük itt magunkat. A naplementék csodálatosak voltak, és mindig a tengerpartra sétáltunk le este, hogy megcsodáljuk őket. Mi nyugdíjasok vagyunk és a Canal D’Amourhoz nem másztunk le, fentről is szép volt. A faluban nagyon tetszett, hogy nincs nagyon meredek utca, sajnos ezzel máshol megütöttük már a bokánkat, ahol sokat kellett felfelé vagy lefelé menni. Sidari sétálóutcája jó hosszú, sok itt a fiatal, van élet de minket ez nem zavart. Autót a korunk miatt nem mertünk bérelni, de helyi busszal elmentünk a fővárosba. Sajnos pont egy nagyon forró napot fogtunk ki városnézéshez júliusban, de kiderült hogy az unokák az ottani gyaloglást már jobban bírták mint mi. A szigeten sok a virág és mindenfelé nagyon zöld, csodálatos nyaralásunk volt.

Gergő és Dóri
Mit is írhatnék, hiszen elfogult vagyok: Sidari ideális hely volt a romantikus utazásunkhoz. Esküvőre készültünk, eldöntöttük hogy emiatt Korfun Sidariba megyünk! Az esti sétáink a tengerparton mindig felejthetetlenek voltak, és a helyi éttermekben sikerült a legfinomabb korfui, vagy ahogy ott helyben mondják korfióta (corfiot) ételeket megkóstolni. Érdemes megkóstolni a helyi kumquat likőröket is, nagyon finom és szinte mindenhol van. Minden A Canal d’Amour szerelemcsatorna számunkra igazi romantikus helyszín volt és több alkalommal is úsztunk ott, de tényleg nagyon zsúfolt hely. Ha nem mész le reggel 10-ig, már nem lesz helyed. Mi Korfura repülővel jöttünk, így nem volt vészes az út hossza, a repülési idő nem volt két óra sem, busszal ez sokkal több idő lett volna. Búvárkodni akartam Sidariban, de itt nem sokat tudtam mert a tenger hamar felkavarodott egy kis hullámzástól is. A víz színei viszont ilyenkor olyanok volt mint amit korábban Lefkadán láttunk már, olyan hihetetlenül kék! Búvárkodás miatt elmentünk Paleokastritsába bérautóval és ott már rengeteg halat láttam, a magammal vitt kenyérre hamar összecsődültek. Egyik nap bementünk Korfu fővárosába autóval, na ott dugó dugó hátán, nagyon forgalmas hely és nagyon kellett figyelni a többi autósra és motorosra. Parkolni csak fizetős parkolóban tudtunk, mindenhol autók álltak. De ettől függetlenül megérte elmenni, mert nagyon szép a város velencei része. Ez tényleg olyan mint a fotókon! Viszont a fővárosban nagyon meg kell nézni hogy melyik étteremben eszel, mert a központban sok helyen másfélszeres árak is vannak. Vannak viszont olcsó helyek is, mi egy gyros tálat ettünk az O Gyros nevű helyen az óváros egyik kis utcájában, és csak ajánlani tudom, nagyon-nagyon finom volt. A szállásunkat Sidariban Korfun itt foglaltuk le, és bármikor visszamennénk.

Katalin és Tamás, gyerekkel utaztak:
A családunkkal utaztunk Sidariba Korfura, és ugyan hallottuk hogy volt olyan magyar nyaraló akinek nem tetszett, de mi nem csalódtunk. A gyerekek nagyon jól szórakoztak a homokvár építéssel, pancsolással, vízibiciklivel. Mi pedig élveztük, hogy végre mi is kikapcsolódhattunk, és nem csak a gyerekeket kellett szórakoztassuk egész nap. Az éttermekben is sok helyen láttuk hogy szeretik a gyerekeket, több helyen gyerekmenü is volt az étlapokon. Nem béreltünk autót, végig itt voltunk. Supermarket sok van, tele áruval, strandcuccokkal, ruhákkal, a létező mindenfelé dologgal. Sidariban amire figyelni kell az a forgalom, ugyanis nincs mindenhol járda a sétálóutcákon, főleg a Canal D’Amour mögötti részen. A városnak egyébként két része is van, amit egy kis híd választ ketté (a szerelmesek csatornájának oldala és a központi nagy strand mögötti oldal), de mindkét rész tetszett nekünk.

János 48 éves
Én és a feleségem már hosszú évek óta visszajárunk a görögországi Sidariba, 2009-ben voltunk itt először. Még mindig meglep minket a hely szépsége és a helyiek barátságossága. Megvannak a bejáratott helyeink a szállásnál (Del Mare Beach Hotel) éttermeknél és az üzleteknél, mi a csendesebb részen szoktunk szállást foglalni az északnyugati részen. Tényleg sok a magyar nyaraló errefelé, és úgy vettük észre hogy először inkább csak az utazási irodák jöttek de most már egyénileg is sokan érkeznek. A véleményünk szerint ez semmit nem von le a hely értékéből. Sok jó ismerőst is szereztünk már emiatt, és volt már hogy jó tippet kaptunk magyar utastársaktól.

Aki nem saját autóval jön, mint ahogy mi szoktunk, feltétlenül béreljen autót mert nagyon szép dolog van a környéken: Cape Drastis, Loggas, Agios Stefanos strand, Afionas falu, Porto Timoni (ide hosszú a gyalogtúra), Agios Georgios, Paleokastritsa környéke, Acharavi… Véleményem szerint egy hét alatt a legtöbb helyet fel sem lehet fedezni Korfun, mert annyi minden látnivaló van. A sziget déli része innen messze van, én azt ajánlom hogy aki Sidariban lakik Korfun, azoknak a főváros vonaláig érdemes programokat tervezni.

Boglárka
Korfun Sidari földrajzilag ugyan nem tökéletes kiindulópont az északi oldal miatt, de szerintem erre több a szép látnivaló mint a sziget déli részén, ahol szintén voltam már. A Marios Studiosra esett a választásunk, szerintem jó helyen van és gyönyörű az udvara is. Természetesen utánanéztem foglalás előtt és meggyőztek a vélemények, én is jó szívvel ajánlom. A környék tele van homokos és aprókavicsos strandokkal, ami nekem plusszpont, mert a nagyobb kavicsos partot nem szeretem. Korfun a természet és a történelem valóban összefonódik, elég menni az utakon és csak nézelődni az autóból, mindenhol zöld erdőket, szép templomokat és régi házakat látunk. Én lány létemre imááádom a gyrost, és Sidariban van 2-3 hely ahol nagyon jó gyrost adnak (a kedvenceim voltak a Kantina Grill, az Alekos Grill és a Doctor Grill). Meglepő volt kicsit, hogy nem is olyan kis nyaralóhely, érdemes tudni hogy vannak távolságok, például a fő strand a kikötő mellett legalább egy kilométerre van a Szerelmesek Csatornájától. A kedvenc strandom az Apotripiti beach már egészen kiesik a központból. Lassan mélyül, át lehet úszni szemben a szigetekre. Ott viszont óvatosan kell kimászni a vízből, mert csúsznak a sziklák! Én szeretem Sidarit, a véleményem róla az, hogy ez egy tök jó hely Korfun.

Balázs
Sidari Korfu kifejezetten családbarát helyszíne, ami azért is fontos mert mi is sokat gondolkoztunk nyaralás előtt hogy Moraitika, Benitses, Messonghi legyen, vagy ez a város. Nem bántuk meg Sidarit, szerintem jó választás volt, és azon belül az Othonas Apartman is, ahol nyaraltunk. Nem érződik hátránynak hogy messzebb van a fővárostól, mivel rengeteg a strand a környéken, és sok helyen meglepően nagy az élet. Napernyőt bérelni minden napra szerintem egészen drága (nem csak itt, máshol is), mi két bérlés árából egyszerűen vettünk kint egy napernyőt és azt használtuk végig (a szél nem fújt nagyon sehol sem ahol voltunk). Paleokastritsa nincs olyan közel, mint gondoltam, ráadásul nagyon zsúfolt volt amikor ott voltunk, de nagyon szép az tény. Idő kellett megszokni, hogy ami térképen 20 kilométer, az néha háromnegyed órás út! Egyszer jártunk pórul, amikor átvertek minket az egyébként szép Agios Georgios strandon. Sajnos ott autóról árult gyümölcsöt vettünk, nem volt ár sem kiírva, és utánaszámolva ötszörös áron a sima bolti árakhoz képest. Ha látod hogy dekorált gyümölcsös autó járja a környéket mindenféle gyümölccsel, ne vegyetek tőlük mert az nagyon drága lesz! Máshol is láttunk hasonló gyümölcsös autót, gondolom mindenhol ár nélkül vannak a gyümölcsök – igazi turistacsapda. De ezen kívül nem volt a helyiekkel rossz tapasztalat, na persze azon kívül hogy sokan nagyon gyorsan vezetnek, motorosok bárhol és bármikor jöhetnek, akik fittyet hánynak sok szabályra. Érdemes nagyon odafigyelni vezetés közben! Sidari Korfu egyik legjobb helye, úgy gondolom Görögországban ide érdemes eljönni.

A Sidariban lévő szállásokat, az apartmanok véleményeit és árakat ide kattintva találjuk! Ha Korfun keresünk szállást és nem csak Sidariban, hanem minden városban nézelődnénk, egyszerűen csak klikkeljünk ide.

Sidari vélemények