Sidari rendkívül népszerű település Korfu szigetén Görögországban a nyaralók körében, melynek Sidari beach nevű strandja (térképeken Paralia Sidari, görögül Παραλία Σιδάρι néven keressük) a sziget egyik legismertebb és legnépszerűbb homokos partszakaszaihoz tartozik. A sok helyen is lassan mélyülő, homokkal borított partok akár kisgyerekek számára is ideálisak itt, ám amiért Sidari strandja sok vélemény alapján kifejezetten népszerűnek számít, az a környék tengerpartjainak változatossága.
Hol van Sidari strandja?
Korfun Sidari a sziget északnyugati oldalán található, a fővárostól 38 kilométerre, a közelben olyan további kedvelt nyaralóhelyekkel, mint Acharavi, Agios Stefanos vagy Agios Georgios Pagon. Aki még nem járt itt, annak fontos információ, hogy Sidari strandjai a falu északi oldalán terülnek el, és mind autóval, mind gyalog megközelíthetőek – ám mivel Sidari tengerpartja több szakaszra bontható, nem mindegy, hogy Sidari melyik strandján szeretnénk fürdeni. Ugyanis attól függően, hogy mit akarunk meglátogatni, ezek a partrészek több száz méteres távolságra is fekhetnek egymástól, és ugyan sok helyen van a part mentén gyalogösvény, de nem mindenhol lehet végigsétálni a tenger mellett.
Sidari strandja több különböző szakaszból áll, és mindegyik kicsit más. A fő strand, mely térképeken egyszerűen Sidari beach néven van legtöbbször jelölve, alig két perc sétával megközelíthető a város ingyenes központi parkolójából (koordináták 39.790859, 19.707590). A többi kisebb-nagyobb helyi strand Sidariban a Canal D’Amourhoz tartozó rész a város északnyugati részén, ahol a magas, jellegzetes homokkő sziklafalak vannak a partok mögött. Apró érdekesség, hogy szigorúan véve ez már nem is Sidari, hanem egy Peroulades nevű településrész a helyi közlekedési táblák tanúsága szerint.
Ezeket a további kis partokat vagy 15-20 perc sétával lehet megközelíteni Sidari központi strandjától, vagy a mögöttük lévő utcákban parkolunk (ahol lehet), vagy pedig az ott lévő, táblákkal is hirdetett fizetős parkolókba állunk meg. A legnyugatabbi part Sidari strandjai között az Apotripiti beach, amely mögött viszont kis ingyenes parkoló is van – onnantól viszont már nincs több fürdőhely, csak a korfui látnivalók közé tartozó Cape Drastis (Ακρωτήρι Δράστης), a sziget jellegetes homokkő nyúlványai. Apró érdekesség, hogy a legtöbb fotó és kép Sidariról ezekről a helyekről készül, mert sokak szemében ezek a részek számítanak a nyaralófalu legfotogénebb oldalának, és sok nyaraló szerint a tenger itt a legszebb.
Milyen Sidari strandja Korfun, a Sidari beach?
Amiben szinte mindegyik helyi tengerpart megegyezik a korfui Sidariban, hogy a partjuk homokos és a tenger szinte mindenhol lassan mélyül. Sidari központi strandja a helyi tengerpartok közül a legjobban kiépített és a legszélesebb, ahol a parton több helyen is vannak bérelhető napernyők és napágyak, sőt vízisport lehetőségek is. A homok itt klasszikusan aranysárga – és halvány barnás színű, finomsága és a tenger lassan mélyülő partvonala biztonságos fürdőzést biztosít a kisebbek számára is.
A partvonal hossza és szélessége Sidari strandján lehetővé teszi, a bérelhető napozóágyak és napernyők bérlésén túl azoknak is jut hely, akik szeretnének a saját eszközeikkel strandolni, saját napernyőt leszúrni. Nem elhanyagolandó, hogy Sidari tengerpartját szinte minden évben a Kék Zászlós minősítéssel (Blue Flag) tüntetik ki, ami azt jelenti, hogy a víz általános tisztasága, a biztonság és a környezeti fenntarthatóság magas szinten van Korfu strandjai és a Görögország fürdőhelyei között.
Ha nincs különösebb hullámzás, a Jón-tenger tiszta, kékeszöld színű vize átlátszó, azonban érdemes tudni és sokaknak lehet fontos infó, hogy Korfun a tenger hullámai itt időnként felkavarhatják a homokot, és olyankor búvárkodni ez a környék nem alkalmas. Búvárkodáshoz Korfu ezen részén a Paleokastritsa környéki strandok sokkal jobban ilyen téren.
Sidari strandja mögött meglehetősen sok a különféle étterem és bár, amelyeket alig 1-2 perces sétával elérhetünk. Mivel a nyaralóvároskán átmenő út is part mögött nem sokkal fut, több szupermarket is van a közelben, amennyiben ott szeretnénk beszerezni valamilyen ételt vagy italt. A helyi kikötő, ahonnan néhány hajókirándulás is indul, a központi strand keleti részén foglal helyet. Ezen a részen a parton Sidariban lehet bérelni SUP-ot, kenut, kajakot, motorcsónakot, sőt vízibiciklit is, ha a tenger hullámzása és az aktuális időjárás is megengedi.
Sidari többi strandja Korfu szigetének ikonikus tengerparti része – a Canal D’Amour és környéke
Korfu szigetén Sidari egyik legszebb természeti látványosságainak, egyben strandjainak számít a Canal D’ Amour rész, ahol több kisebb-nagyobb csatorna nyúlik be a tengerbe, magas homokkő sziklafalakkal keretezve. Ez a különleges tengerparti szakasz a város északnyugati oldalán található, a nyaralófalu fő strandjától nagyjából negyed óra – húsz perces sétára. A Canal D’Amour érdekes szikláit és partvonalát a tenger és a szél által formálta ki együttesen, külalakjuk még ma is évről-évre változik egy kicsit.
Ugyan Sidari teljes ezen tengerparti részét előszeretettel hívják Canal D’Amournak a helyiek, de érdemes tudni, hogy a legszebb és leghíresebb itteni csatorna a névadó. A korfui Canal D’Amour, avagy a Szerelmesek Csatornája (térképeken Kanali tou Erota, Κανάλι του ‘Ερωτα) legendás hely, ahol ha egy pár együtt úszik át a Canal D’Amour vízén, hamarosan összekötik életüket és mindig együtt maradnak. A legenda miatt így Sidari különösen kedvelt a romantikus lelkületű nyaralók körében, sőt többen kifejezetten ezért utaztak Korfura autóval vagy repülővel.
A Canal D’Amournál és a többi kis hasonló csatornánál a part szintén homokos, több helyre is lépcsőn lehet lejutni. Mivel ez a strandrész nem csak Sidari, de egész Korfu egyik leghíresebb helye, érdemes tudni róla, hogy itt a nyári hónapokban (elsősorban júliusban és augusztusban) nagyobb zsúfoltság is lehet, sokan szeretnének ide ellátogatni a nyaralásuk alkalmával.
A legtöbb tengeri barlangot Sidari strandjai közül ezen a részen találjuk – az egyik leghíresebb közülük éppen a a Szerelmesek Csatornájában van, Dionüsszosz-barlang (Dionysus Cave) néven jegyzik a térképek.
Apotripiti beach
Az Apotripiti beach Sidari egyik legszebb, legkisebb méretű, ám kifejetten bájos strandjának számít, mi nagyon kedveljük. Az egyik kis utcából elérhető strand mögött még ingyenes parkolóhelyek is vannak. A tenger nagyon lassan mélyül itt, a part homokkal borított, és mivel kicsit az egész strand, szinte családias a légkör.
Ezt a pár éve még helyi rejtett gyöngyszemnek számító apró kis korfui strandot utóbbi években már felfedezték maguknak a nyaralók, és emiatt időnként sajnos rengetegen vannak, de a strandnak ma is az egyik legjobb és legérdekesebb tulajdonsága, hogy a partról át lehet úszni a vele szemben lévő sziklákra. A legközelebbi sziklát Hableány Sziklának is hívják (Mermaid’s Rock), előszeretettel kapaszkodnak fel rá a magabiztos úszástudással rendelkezők – ez a parttól nagyjából 100 méterre fekszik a vízben. Ez a kis szikla az apró Kapases szigetcsoport része, térképeken Kapases Islets (Νησίδες Καπάσες) néven találjuk őket, és ezekre is át lehet úszni.
Aki el szeretne ide jönni, azoknak fontos információ, hogy az Apotripiti beach Sidari legnyugatabbra eső strandja, a Canal D’Amourtól nagyjából 10 perces séta. Mivel a part kicsi a tenger és a sziklafal között, napernyő állítására csak néhány helyen van lehetőség.
Sidari tenger hőmérséklete
Görögországban Korfu szigetén a tenger hőmérséklete Sidari környékén általában kifejezetten kellemes a nyári hónapokban. Bár Sidari az egyik legészakabbi település a szigeten, mégis a tenger vize júniustól szeptember végéig ritkán számít hidegnek. Sidarinál a tenger hőmérséklete pár fokkal szinte mindig melegebb, mint a délebbi Paleokastritsa környékén, és a nyári 25 – 27 Celsius fokos tenger hőmérsékletek jellemzőek északon Sidaritól egészen Roda, Acharavi és Kassiopi környékére is.
A tenger hőmérséklete Sidarinál természetesen mindig nagyban függ Korfu aktuális időjárásától is, továbbá a helyi tengeráramlatoktól.
Ha további strandokat szeretnénk meglátogatni Sidari környékén, akkor megtekintésre érdemes közeli tengerpartok még 5 – 15 kilométeres távon belül Agios Stefanos homokos strandja és Arillas lassan mélyülő strandjai, amelyek Korfu szigetén szintén a leglassabban mélyülő strandok közé tartoznak. Ezen kívül említésre méltó még a sekély Kalamaki beach, Acharavi 5 kilométer hosszú strandja (Acharavi beach), illetve a fehér kavicsos és emiatt búvárkodásra ajánlott strandok Kassiopi környékén.
Milyenek a szállások Sidari strandja környékén?
Mivel Sidari nagyon kedvelt nyaralóhely az egyéni és az utazási irodával utazó nyaralók körében, kifejezetten sok a szállás Korfu ezen részén. Leginkább az apartmanok és a studiók a jellemzőek (több medencés is van), de aki a szállodákat keresi, az is találhat itt szállást. Aki autóval egyénileg utazik Sidariba vagy esetleg autót bérel, a véleményünk szerint érdemes olyan szállást keresni, amelynek van saját parkolója.
Korfun Sidari szerencsére nem számít luxus-üdülőhelynek, így olcsó szállások is vannak, de aki a luxust vagy magasabb színvonalat keresi itt, ők is könnyedén találhatnak itt szálláshelyet tengerparti nyaralásukhoz. A szállásokra ettől függetlenül itt is érvényes, hogy érdemes lefoglalni mielőbb, mert sok jó szállást lefoglalnak már hónapokkal nyár előtt.
Fontos információ lehet szállásfoglaláshoz, hogy Sidari nem kicsi korfui falu – emiatt sok helyi szállás van a strandtól több száz méterre, 1-2 kilométerre – így aki nem szeretne sokat sétálni a tengerpartig, mindig nézze meg az alábbi linkeken, hol van a kinézett szálláshely.
A szállásokhoz Sidariban kattintsunk ide vagy az alábbi képre!