Az aprócska, de felettébb bájos Porto Timoni beach Korfu egyik legérdekesebb és legfotogénebb strandja, mely a festői Afionias falucska mellett fekszik. Ha valahol szóba kerülnek Korfu legszebb strandjai, vagy a sziget rejtett gyöngyszemeiről kérdez valaki, Porto Timoni szinte mindig említésre kerül, hiszen nem mindennapi tengerpartról van szó, sőt gyakorlatilag kettőről – ezt a szép helyet ugyanis két, egymásnak háttal elhelyezkedő öböl alkotja a sziget északnyugati oldalán.
Az alábbiakban megnézzük, hogy hogyan lehet megközelíteni Porto Timonit, mit kell tudni erről a strandól, és milyenek róla a vélemények. Ha ide szeretnénk utazni korfui nyaralásunk alatt, érdemes elolvasni az alábbiakat, mert fontos információkat osztunk meg erről a szép kis helyről!
Hol van a Porto Timoni beach Korfun?
A Porto Timoni beach Korfu északnyugati részén fekszik, a legközelebbi hozzá eső település a bájos utcaképeiről ismert Afionas. A legközelebb eső nyaralóhelyek a gyakorlatilag vele szemben lévő Agios Georgios Pagon, majd ezt követi Arillas és Agios Stefanos tőle 6-7 kilométerre, de Sidari (10 km), Roda és Acharavi (20 km), illetve még Paleokastritsa (20 km) sincs túl messze. A sziget déli részének települései, Benitses, Moraitika vagy Messonghi ezekhez képest sokkal messzebb vannak, 50 -70 kilométerre.
A legfontosabb információ a Porto Timoni beach megközelítéséről, hogy ez a kis korfui part két módon érhető el, kishajóval (vízitaxival) és gyalogösvényen. A vízitaxik többsége naponta többször fordul Agios Georgios Pagon strandja és Porto Timoni között – a vízitaxi szolgáltatást az említett korfui nyaralóhelyen a csónakbérlő helyeken lehet igénybe venni, ahol a vízisport lehetőségek is vannak.
A Porto Timoni beach megközelítése gyalog és hajóval
Aki túrázással szeretne eljönni ide és a gyalogösvényt keresi, akkor az aprócska, de Korfu legszebb települései közé tartó Afionas falucskát. Afionas egy nagyon apró, dombokon fekvő kis korfui település, és mivel a legtöbb utcájára nem lehet behajtani autóval, így vagy az út mellett parkolunk (ahol ezt lehet) vagy az egyik helyi fizető parkolóba állunk be. Fontos információ sokaknak, hogy az Afionasból a Porto Timoni beachre vezető gyalogút gyakorlatilag csak egy szűk, helyenként sziklás gyalogösvény, mely a falucska déli részén visz le le a partra a magasból. Az Afionasból induló utat itt-ott táblák is mutatják.
A kb. fél órás gyalogút legszebb részei az Agios Georgios Pagon strandjára nyíló gyönyörű kilátás még az út első szakaszán (a lentebbi képen), ahová elszórtan néhány kis padot is építettek, illetve maga a Porto Timoni kilátó, ahonnan a legtöbb kép és videó készül erről a kis rejtett gyöngyszemről.
Azt azért nem árt tudni, hogy mivel Korfu szigetén nagyon népszerűvé vált nyaranta ez a kis strand, az apró (gyakorlatilag csak egy személyes) Porto Timoni beach kilátónál mi többször láttunk már várakozást is, annyian akarják a magasból lefotózni a partot. A legszebb arcát ugyanis ez a magával ragadó kis hely innen fentről, a kilátóból nyújtja, és csak innen látható a ‘klasszikus’ Porto Timoni kép – a part lent fényképezve teljesen másképpen néz ki.
Porto Timoni hajóval Agios Georgios Pagon strandjáról érhető el a vízisportot kínáló cégek sátraitól. Gyakran nincs is fix menetrend, hanem ha összejön egy csapat, átviszik őket, illetve megbeszélnek velük egy időpontot, hogy mikor menjenek vissza értük. Arillasból Porto Timonira az aktuális évtől is függ, hogy épp van-e vízitaxi, vagy sem, Sidariból pedig hetente néhányszor indulnak 2-3 órás hajókirándulások ide.
Porto Timoni információk, amit érdemes tudni
Az egyik legbájosabbnak tartott korfui strandként a Porto Timoni beach két öbölrészből áll, melyek egymásnak háttal fekszenek. Az öblöket mindkét oldalról dombok szegélyezik, és mivel ez Korfu egyik legzöldebb része, a környék mindenhol fáktól és bokroktól zöldell. Érdemes tudni, hogy mindkét partrész elsősorban aprókaviccsal és kövekkel borított, emiatt valakinek a fürdőcipő itt jól jöhet.
Mivel Porto Timoni mindkét strandrésze nagyon apró méretű, a talaj pedig sziklás-köves sok helyen, napernyők állítására nagyon kevés hely van. A kavicsos-köves part miatt ez a strand a búvárkodáshoz a kifejezetten ajánlott korfui strandok közé tartozik, ugyanis a víz általában tiszta és átlátszó. Az öblökbe azok szépsége miatt előszeretettel mennek be bérelhető motorcsónakok és yachtok is (a fürdőzőktől biztonságos távolságra), és töltenek itt pár órát.
Mint fentebb említettük, Porto Timoni beach nem egy, hanem kettő öbölből áll, ám helyben a kalandvágyóknak van egy kis bónusz is, ugyanis kicsit távolabb találunk egy sziklásabb harmadik strandrészt is!
Nagyon fontos információ a Porto Timoni stranddal kapcsolatban, amit sok utazási weboldal előszeretettel hallgat el (mivel azt látjuk, hogy a legtöbb ‘utazási’ honlap úgy ír sok más mellett erről a helyről is, hogy valójában soha nem járt ott az író) hogy a Korfu rejtett gyöngyszemeinek sorába tartozó Porto Timoni beach bizony nagyon látogatott lett az elmúlt években, és már közel sem számít annyira rejtettnek. Egyre inkább tapasztaljuk, hogy főszezoni napokon időnként már a gyalogösvényen is nagy tud lenni a forgalom, lent az apró partokon pedig kifejezetten nagy zsúfoltság is kialakulhat.
A tenger hőmérséklete Porto Timoninál
A tenger hőmérséklete érdekes módon a nyílt tenger felőli öbölben szokott magasabb lenni, és az is érdekes, hogy Porto Timoninál gyakran valamivel melegebb a víz, mint pl. a közeli Agios Georgios Pagon strandon. A szél kevésbé jellemző ezen a korfui strandon, mivel a környező dombok jól árnyékolnak, sőt a bérelhető csónakok számára szelesebb időben éppen Porto Timoni strand nagyobb öblét javasolják, mint nyugodtnak mondható és széltől védett tengerrészt. A mi tapasztalatunk szintén ugyanez.
Szállásinfó
Aki fel szeretné keresni Porto Timoni strandját a korfui nyaralását, érdemes a sziget északi részén szállást foglalnia. Korfu északi részén olyan népszerű és kedvelt nyaralóhelyek vannak, mint Sidari, Agios Georgios Pagon, Paleokastritsa, Arillas, Agios Stefanos, Roda, Acharavi vagy Kassiopi. Az előbb felsorolt helyek többségétől ez a kis rejtett gyöngyszem 5 – 20 kilométerre fekszik, míg a Korfu déli oldalán elterülő Benitses, Moraitika vagy Messonghi városoktól már 50 – 70 kilométeres is lehet a távolság.
Vélemények
Lássuk, milyen véleményekkel van néhány utazó Porto Timoni strandjáról!
Zsófi (28 / Budapest)
„A Porto Timoni Beach egy igazi gyöngyszem Korfun! Afionasból mentünk le, a túra a sziklák között egy kicsit megterhelő, de abszolút megérte. Ahogy megláttam a két kis öbölt felülről, azonnal beleszerettem. A víz kristálytiszta, és nyugodt napokon szinte olyan, mintha egy hatalmas természetes medencében úsznál. Ajánlom, hogy korán érkezz, mert napközben eléggé zsúfolt lett. Egyértelműen az egyik legszebb hely Korfu szigetén! Fent a faluban tök jó kis éttermek is vannak, szép kilátással.”
P. András (49)
„Az út lefelé Porto Timonihoz nem volt egyszerű, de a fenti látvány cserébe tényleg szép. Nagy melegben viszont nem ajánlom annyira a gyaloglást, rólunk szakadt a víz lefelé, de felfelé persze még durvább. 😀 Legközelebb emiatt megnézzük a vízitaxit. A víz hőmérséklete a nyári hőségben tökéletesen frissítő, nem volt meleg, de hideg sem (július elején voltunk). Elég sok halat láttunk úszkálni. Mindenképp hozni kell vizet és némi ennivalót, mert lent nem volt semmi, csak vízibicikli bérlés. Felkapott hely, látszik rajta, de szép kis strand azoknak, akik szeretik a természetes szépséget. Afionast érdemes megnézni, kicsi de szép falu.”
Kata (24 / Győr)
Őszinte leszek, nekem Porto Timoni a nagyobb a füstje, mint a lángja kategóriába tartozott. Mi is lementünk gyalog – persze a legnagyobb melegben augusztusban – és a végére azért elfáradtunk. Az oda vezető túraútvonal nem jó minőségű, sziklás és szűk, de cserébe tényleg gyönyörű kilátással ajándékoz meg valahol. Nekem az nem tetszett egyébként, és az húzte le egy kicsit, hogy RENGETEGEN VOLTAK lent. A strand két sziklás öbölből áll, de nagyon pici mindkettő, ehhez képest szerintem százötven-kétszáz ember simán volt lent, egymás hegyén hátán. Korfun ez valaha tényleg rejtett gyöngyszem lehetett, és látom hogy miért tetszik sokaknak, de ahogyan mi láttuk, tele emberrel, minden volt csak nem rejtett. Búvárkodni egyébként nagyon jó volt itt, mi nagyon sok halat láttunk. Szerintem ide júniusban vagy szeptemberben kell lejönni, akkor talán nincs tömeg, és mi is jobban élveztük volna.„
Péter (42 / Szeged)
„Porto Timoni az egyik a legkisebb korfui strand, ahol valaha jártam. 😀 Lemásztunk Afionasból, ez fél óra plusz kb. 10 perc volt, de a plusz 10 percet a kilátónál töltöttük arra várva, hogy mi is sorra kerüljünk és lefotózhassuk. Utoljára ilyet Krétán láttam a Balos strandon, hogy tele a kilátó környéke és mindenki szelfizik ész nélkül. Ez a strand egyébként azoknak jön majd be, akik szeretik a sziklásabb-kavicsosabb tengerpartokat, és esetleg szeretnek búvárkodni is. Az öblök kicsik, a tengerszínek szépek, nyaraló sok van lent. Nekem tetszett ez a part nagyon, de aki gyalog jön, az ne fárassza le magát lent nagyon, mert vissza is kell mászni! 😀„
A. Bálintné Anna (39, Szombathely)
Mi kényelmesek voltunk, mert kis motorcsónakkal mentünk át Ag. Georgiosból Porto Timonira. Bár amikor láttuk, mennyiért visznek át (20 Euro oda-vissza fejenként 2024 július végén), meglepődtünk és már gondolkoztunk hogy inkább mégis lesétálunk fentről a faluból, de végül győzött a kényelem. Egyébként szép kis part ez is, de azért láttam már szebbeket is (Paleokastritsa környékén szerintem szebb helyek vannak, ahová át lehet menni csónakkal. Amikor mi voltunk, kiépítve nem volt (nincs is hova kiépíteni, olyan kicsi), és talán kicsit túl sok turista volt ott a nap közepére, de összességében mi jól éreztük magukat itt. Szerintem aki a sziget déli részén nyaral és olyan helyekről jönne ide mint Moraitika vagy Benitses, nem éri meg ezért eljönni, de Sidariból vagy Acharaviból például már igen, ezek elég közel is vannak.
Porto Timoni beach koordináták: 39.715139, 19.657924
Ag. Georgios 490 81, Greece