Paleokastritsa kolostor

Paleokastritsa kolostor Korfu

Korfu egyik legszebb kolostora, a Paleokastritsa kolostor (Monastery of Paleokastritsa, Μονή Υπεραγίας Θεοτόκου Παλαιοκαστρίτσας) igazán kivételes helyre épült, hiszen mint azt nevéből is kitalálhatjuk, a sziget egyik legszebbnek tartott részén, Paleokastritsában található. A Korfu legjobb látnivalói közé tartozó kolostor a sziget egyik legrégebbi kolostora, és 1225-ből eredeztetik. Szépen rendben tartott udvarán növények és virágok sokasága biztosítanak szép fotótémákat, a takaros épületek között pedig még egy takaros kis kolostormúzeumot is találunk.

Hogy miért érdemes meglátni Korfun Paleokastritsa kolostorát, hogyan jöhetünk el ide autóval vagy busszal és milyen tudnivalók vannak róla, az alábbi képes leírásban részletezzük.

Hol van Paleokastritsa kolostora Korfun, megközelítés és parkolás

Paleokastritsa kolostorának (Paleokastritsa Monastery) megközelítése Korfu szigetén természetesen Paleokastritsából lehetséges, amely falu Sidaritól 25 kilométerre, Korfu fővárosától 26 kilométerre, Messonghi és Moraitika környékéről pedig 40 kilométeres távolságra található. A kolostor az egyik magas dombra épült a tengerpart mellett, a megközelítéséhez végig kell menni a főúton egészen a falu központjáig, ahol a nagy fizetős parkoló is található.

Paleokastritsa kolostor hol van, megközelítés és térkép

A kolostor eléréséhez azonban nem érdemes leparkolnunk a lent nagy parkolóban a strandok mellett, mivel fel lehet autóval és motorral menni a dombra, ugyanis parkolóhelyek fent kolostornál is vannak. Érdemes tudni, hogy a felfelé vezető út végig aszfaltozott, és gyakran közlekedési lámpa is működik, mert helyenként szűk az út.

Paleokastritsa kolostorhoz az út felfelé

Fent Paleokastritsa kolostorának parkolója egyébként nem túl nagy, így főszezonban könnyen megtelik, összesen kb 2-3 tucat autónak elegendő, viszont ingyenes. Paleokastrita kolostorához innen a kis parkolóból még fentebb kell egy kicsit sétálni, de innen már csak egy perc séta, hogy elérjük a bejáratot. A fenti parkolóból és a bejáratig vezető úttól egyébként magára a falu strandjaira is szép kilátás nyílik.

Paleokastrita kolostor parkoló

Paleokastritsa kolostor képek és információk, mit érdemes tudni

A Korfu egyik legszebb látnivalójának tartott Paleokastritsa kolostor megtekintése és a belépés ingyenes. Fent a bejárat előtt még kis kilátóhelyek vannak kialakítva néhány 1700-as évek végéről származó ágyú társaságában, ahonnan a domb környékének tengerparti részét látjuk. Belépve Paleokastritsa kolostorába a központi udvarra jutunk, ahová a harangtorony is épült, utóbbi mellől nyílik lejárat a kolostormúzeumba és a templomba is.

Korfu Paleokastritsa kolostor

Paleokastritsa kolostorának az udvara szépen rendbentartott, tele van különféle virágokkal és növényekkel, melyek ugyan tavasztól a nyár közepéig a legszebbek, de még augusztusban és ősszel is látványos dekorációt jelentenek. Egyik udvarról a másikra átsétálva rengeteg fotótémát találunk itt, a régies kőépületek és a növények nagyon szép látképeket és meghitt csendéleteket nyújtanak.

Paleokastritsa kolostor Korfu látnivalók

A kolostormúzeum megtekintése szintén ingyenes, bent kézzel írt régi bizánci bibliák, szentképek, faragványok, szerzetesek ünnepi viseletei vannak kiállítva sok szent relikvia mellett. A múzeum egyik érdekessége, hogy bent még egy bálna néhány csontja is megtekinthető, melyet a legenda szerint egy helyi korfui halász ejtett el a 18. században. A bálnacsontok vitrinje mellett még egy méretes óriáskagyló váza is ki van állítva.

Korfu múzeum Paleokastritsa

A Paleokastritsa kolostor története és legendája

Az intézmény Korfu egyik legrégebbi kolostora, melyet 1225-re datált alapítása óta többször leromboltak, újra felépítettek majd kibővítettek. A jelenlegi épületeinek zöme az 1800-as évekből származik, és használták őket már kórházként, sőt a II. világháborúban még katonai támaszpontként is. A történet szerint Paleokastritsa kolostora azért éppen ide épült Korfu szigetén, mert egy szent ikont találtak fent a dombtetőn, és a szerzetesek kötelességüknek érezték egy templom építését hálájuk jeléül.

Paleokastritsa kolostor látnivalók

Paleokastritsa kolostorának görög neve a ‘Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele Kolostor’ (Μονή Υπεραγίας Θεοτόκου Παλαιοκαστρίτσας), és a templom legnagyobb ünnepét minden év augusztus 15-én tartják, amikor Mária mennybemenetelét ünneplik szerte Görögországban.

Apró érdekesség, hogy Paleokastrita kolostorának központi udvarán van egy kis kút, amelyhez egy kis helyi legenda is kapcsolódik. A történet szerint aki pénzt dob a kútba, visszatér még Korfura! Az utóbbi években kint a bejárat melletti kerítésre egyre több lakat kerül fel, ezek helyi ‘szerelemlakatok’ – elsősorban fiatalabb párok teszik rá a lakatjaikat a kerítésra, hogy a pár tagjai örökre egymás szívébe záródjanak.

Paleokastritsa kolostor udvar (Monastery)

Szállások

A legközelebbi szállások lent vannak Paleokastritsában, mivel itt a dombtetőn csak a kolostor épülete áll. Paleokastritsa nagyon népszerű a Korfura utazók között, mivel a sziget egyik legszebb részének tartják. Apartmanok és szállodák egyaránt foglalhatóak a faluban, több kilométeres körzetben viszonylag sok a különféle szálláshely – azt érdemes tudni, hogya szállások árai Paleokastritsában általában valamivel magasabbak, mint sok más helyen Korfun. Éttermekből és kis szupermarketekből nincs hiány, ezek itt elsősorban a falun átmenő főút mellett vannak.

Paleokastritsa kilátás szállás apartman szálloda

Aki itt foglal szállást, fontos tudnia, hogy itt a környéken inkább a kavicsos, aprókavicsos, köves strandok a jellemzőek, míg homokos strand kevés van. Emiatt búvárkodásra Paleokastritsa környéke az egyik legjobb hely Korfun, a tenger általában nagyon tiszta és átlátszó.

Paleokastritsa szállásai

Képek

Néhány fotó a Paleokastritsa kolostorról, hogy milyen a Korfu egyik legszebb kolostorának belseje és a külső része.

  • Monastery of Paleokastritsa (Paleokastritsa Monastery, Μονή Υπεραγίας Θεοτόκου Παλαιοκαστρίτσας)
  • Palaiokastritsa 490 83, Greece
  • Térkép és koordináták (a parkoló fent): 39.670744, 19.701820
Tenger hőfok, szállások Korfun