Korfu fővárosának két leginkább meghatározó építménye a két híres velencei erőd: egyikük a hídon át megközelíthető Régi Erőd az óváros keleti szélén, a másik pedig a kikötőtől nem messze emelkedő Új Erőd. Az Új Erőd (térképeken New Venetian Fortress, Νέο Ενετικό Φρούριο Κέρκυρας) masszív falaival, szögletes bástyáival kívülről leginkább egy hatalmas kőtömbnek tűnik, és teljesen más karakterű, mint a légiesebbnek, elegánsabbnak ható Régi Erőd az óváros keleti felén.
Korfu Új Erődje egy városnézés során az egyik legimpozánsabb látnivaló, amelynek méreteivel a Korfura Igoumenitsából komppal érkezők szembesülnek a leginkább: ez a hatalmas vár méreteivel magasan minden más környékbeli épület fölé hatalmasodik. Érdekes információ a korfui Új Erőd elnevezéséről, hogy az ‘új’ szó miatt többen a nyaralók közül azt hiszik, hogy ez a vár nem is olyan régen épülhetett, pedig ez is középkori építmény, hiszen a velenceiek 1572-ben kezdték meg az építését Korfu szigetén. Az új ebben az esetben egyszerűen csak a réginél újabbat jelent, mivel a velenciek így különböztették meg a már meglévő régebbi és az újabb építésű erődítményüket, Fortezza Nuova néven.
Hol van az Új Erőd Korfu szigetén, megközelítés
A korfui Új Erőd a sziget fővárosában található, gyakorlatilag a kompkikötő mögött, az óváros északnyugati bejáratánál – a dombot, amire a város épült, Szent Márk dombnak hívják. A Régi Erőd és az Új Erőd közötti távolság nagyjából másfél kilométer, mely tempótól függően húsz-harminc perces sétát jelent a városnézőknek, és gyakorlatilag ez a két erőd ad keretet az óvárosi résznek. Az Új Erőd megközelítéséről érdemes tudni, hogy a főváros hozzá legközelebbi fizető parkolója, a Parking Corfu 2 mellette található, és a parkoló hátuljából lépcsőn fel is tudunk sétálni a velencei vár falaihoz, illetve onnan be is tudunk menni az óvárosba várost nézni.
A tengerpart irányából a város központja felé egyirányú út is halad az Új Erőd falai mellett, ahol egyébként több tucatnyi ingyenes parkolóhely is van az út szélén. Itt némi szerencsével akár ki lehet fogni szabad helyeket, ami általában az adott napszaktól és szezontól is függ. A reggeli órákban a tapasztalatunk szerint itt az Új Erőd mellett még akadhatnak szabad parkolóhelyek Korfu fővárosában, de délutánonként, pláne kora este már tényleg óriási szerencse kell hozzá, mert sok autós szintén itt keresi az ingyenes parkolóhelyet.
- Koordináták és térkép: 39.625969, 19.917713
- Elnevezései: Corfu New Fort, New Venetian Fortress, Νέο Ενετικό Φρούριο Κέρκυρας
- Belépődíj: kb. 5 Euro
- Nyitva tartás: 8:30 – 15:30, keddenként zárva
Amiért a velencei Új Erőd Korfu fővárosának egyik legérdekesebb látnivalója
Az Új Erőd impozáns falait a velenceiek 1537 után kezdték el tervezni, miután a törökök nagy erőkkel ostromolták meg Korfu szigetét Görögországban, és sok kárt tettek a környékben. Az erődöt a városban a Régi Erődtől valamivel távolabb szerették volna megépíteni, de mégsem túl messzire tőle – így a már akkor is létező kikötő környékét szemelték ki erre, hogy a vár sikeresen védhesse a kikötőt és a település északi oldalát egyaránt. A korábbi török ostrom ugyanis a legnagyobb pusztítást a város azon részén végezte, nem kímélve a polgári lakosságot sem.
A kikötő mögötti Szent Márk dombon az új erőd építése miatt végül 2000 házat bontottak le, és a velencei hadmérnök, Ferrante Vitelli tervei és irányítása alapján 1572 és 1588 között készültek el a munkálatok nagy részével. Az új velencei erőd teljesen más kialakítást kapott, mint a régi, és sokkal zártabb, masszívabb, bunkerszerűbb építmény lett, melynek két főbb szintje valósult meg.
Az új velencei erődöt végül 55 méter magasra építették és a velenciek egészen uralmuk végéig, 1797-ig gondját viselték. Az Új Erőd Korfun ugyan valamivel kisebb méretű lett, mint a régi erőd, de katonailag, illetve védelmi szempontból semmiben sem volt elmaradottabb vagy rosszabb. Korfu brit uralma alatt az angolok az erődöt viszont már nem tartották fontosnak védelmi szempontból, és sajnos a nyugati részét le is bontották.
Az Új Erőd ugyan több emeletesnek tűnik, de elsősorban két főbb szintre, egy alsó és egy felsőbb szintre tagolódik, melyet néhány feljáró és gyalogösvény szakít meg félszintenként. Az erőd szinte minden sarkában található kiemelkedések és az erőd belső kis udvarai földalatti katakombákat és szűk kis járatok hálózatát rejtik, de sok közülük a mai napig feltérképezetlen, illetve a látogatók számára megközelíthetetlen.
Fontos információ, hogy a belépés legtöbbször nem a tengerhez és kikötőhöz közel eső, lenti főbejáraton történik, hanem az épület hátsó részén történik, ahová lépcsőn jutunk el az óvárosból (koordináta ehhez a bejárathoz: 39.624549, 19.917398).
Ha egy városnézés során meglátogatjuk az Új Erődöt Korfu fővárosában, jelenleg viszonylag kevés területet lehet bent körbejárni, mert a görög haditengerészet használja az erőd egy részét. A falakról ellenben szép a kilátás Korfuváros óvárosára és a kikötőre egyaránt, hiszen az erőd a város egyik legmagasabb pontjának számít. A hatalmas falakon kívül több helyen ma is látható a velenceiek jelképe, a szárnyas oroszlán, mely büszkén hirdeti az egykor oly dicsőséges birodalmat.
Ha Korfu óvárosában sétálunk és a helyi látnivalókat keressük, érdemes eljönni ide az Új Erőd környékére is, mert nagyon szép utcaképek, apró kis terek és hangulatos helyek vannak ezen a főváros ezen részén is, elsősorban a vár óváros felőli oldalán.
Képek
Néhány kép a velencei Új Erődről, Korfu fővárosából.