Agios Gordios

Agios Gordios Korfu

Agios Gordios egy festői kis nyaralófalu a görögországi Korfu nyugati partján, amely elsősorban aranyhomokos strandjáról és a szép természeti környezetéről híres. A sziget fővárosától mindössze 18 kilométerre fekvő Agios Gordios (Άγιος Γόρδιος) azoknak ajánlott Korfun, akik homokos, teljesen kiépített strandot keresnek, és földrajzilag szeretnének nagyjából a sziget közepén lenni. Ettől a nyaralóhelytől ugyanis nem csak a korfui főváros nincs messze, de több helyi látnivaló és további szép strand is elérhető 20-30 kilométeren belül.

Amennyiben Korfun szigetén Agios Gordiosban tervezünk nyaralni vagy csak meglátogatnánk utazásunkon ezt a kis falut is, csak olvassuk el az alábbi információkat a településről, hogy mit találunk itt, milyen a helyi strand, milyen szállást érdemes foglalni és mit érdemes itt megnézni.

Hol van Agios Gordios Korfu szigetén, megközelítés

Agios Gordios (a görögországi térképeken Άγιος Γόρδιος) Görögországban, Korfu szigetének nyugati partján helyezkedik el, nagyjából 18 kilométerre a sziget fővárosától és annak kikötőjétől. Korfu repülőtere egy kicsivel közelebb van, mint a kikötő, kb 15 kilométerre (20 perc autóval), ugyanis míg a reptér a főváros déli részén helyezkedik el, addig a kompkikötő északon.

Agios Gordios Korfu térkép, hol van Agios Gordios

Az Agios Gordiosba görögországi nyaralást tervezők számára lehet fontos, hogy a település dimbes-dombos területen fekszik, ugyanis egy tenger felé lejtő völgy lankáira épült. Korfu szigetének középső tájaira jellemző módon a falut körben mindenhol dúsan zöldellő hegyek és olajfaligetek veszik körül olyan kis falvakkal a magaslatokon, mint Sinarades vagy Kato Garouna. Busszal Agios Gordiosba a zöld buszokkal (Green Buses) lehet eljutni, buszmegálló kb. 300 méterre van a tengerparttól a falu főutcáján.

Fontos információ még az is, hogy Agios Gordios a sziget legismertebb nyaralóhelyei közül a festői Paleokastritsától 25 kilométerre, Sidaritól 50 kilométerre, Benitsestől 15 kilométerre, míg Moraitikától és Messonghitól pedig 16 kilométerre terül el. Ez a környék Korfu középső részének egyik hegyes-völgyes része, így az utak több helyen is keskenyek és sok a kanyargós szakasz.

  • Koordináták: 39.547428, 19.853980
  • Agios Gordios (Άγιος Γόρδιος) 490 84 Görögország

Amit Agios Gordios faluról és környékéről tudni érdemes

Agios Gordios Korfu kifejezetten kedvelt nyaralófalu a nyaralók körében, és bár nem túl nagy méretű hely (érezhetően kisebb falu, mint Sidari, Acharavi vagy Moraitika), mégis a nyugati oldalon a sziget egyik legfontosabb nyaralóhelyének számít. Ennek megfelelően az ide érkező nyaralók kiszolgálása miatt a falu szűkre szabott kis főutcáján több taverna, bár és ajándékbolt sorakozik, de Agios Gordios igazi vonzereje a több, mint két kilométer hosszú homokos strand és Korfu lenyűgöző tengerparti tájai.

Korfu Agios Gordios Görögország

Még néhány évtizeddel ezelőtt is Agios Gordios csupán egy aprócska és jelentéktelennek mondható halászfalu volt Korfu szigetén, amely a halászatból és a mezőgazdaságból élt. Mivel a környező hegyekből nehezen lehetett lejutni a tengerpartra, így a faluban generációk óta élő családok sokáig megőrizhették a hagyományos korfui életmódot. A helyi sokáig ügyeltek arra, hogy megőrizzék a falu hagyományait, ám a turizmus növekedésével az utóbbi évtizedekben az élet jelentős átalakuláson ment keresztül Agios Gordiosban is: immár szinte minden a nyaralókról szól. Sok helyi házat apartmanná alakítottak át vagy szálláshelyként újítottak fel, de teljesen új szállodák és apartmanok is épültek a tengerpart 1-2 kilométeres körzetében.

Agios Gordios

A falu természeti adottságai miatt, a dimbes-dombos környéknek köszönhetően a legtöbb helyi utca szűkre szabott, a főutca sem túl széles. A parkolás Agios Gordiosban így nem mindenhol könnyű: a főutcán lentebb a tengerpart közelében például sok helyen nem is lehet megállni, mivel táblák és bólyák tiltják a megállást az épületek előtt több részen. Aki itt szeretne nyaralni, érdemes emiatt olyan szállást foglalni itt, amelynek van saját parkolója! Agios Gordios parkolóhelyei között van egy nem túl nagy méretű fizető parkoló a falu déli részén, melyhez szűk kis út vezet.

Agios Gordios Korfu

Agios Gordios sétálutcája, egyben a főutca kettévágja a falut és lekanyarog egészen a tengerig. Az utca két oldalában végig éttermek és bárok működnek, de a helyi üzleteket és szupermarketeket is ebben az utcában találjuk. Fontos, hogy mivel autók is közlekednek ezen az úton, óvatosan érdemes sétálgatni itt, főleg kisebb gyerekekkel. Lent a tengerparton a strand mögött is több taverna működik, ezeket gyalog járható kis utak kötik össze a parti mentén épült házak előtt. Agios Gordiosnak saját kikötője vagy mólója nincs, hajókirándulások erről a településről nem indulnak Korfun – ellenben időnként lehet csónakot bérelni a strandon, amikor van kitelepülve vízisport cég.

Agios Gordios

A legjobb éttermek közé Agios Gordiosban a vélemények szerint a Thalassa Restaurant, az Ortholiti, az Akrogiali Family Taverna, a Sebastian Hotel & Taverna tartozik. Fontos információ az itt helyben nyaralóknak, hogy a főutcán pékséget és fagyizót is találunk.

Agios Gordios strandja, az Agios Gordios beach

Korfu szigetén ennek a nyaralófalunak a népszerűsége kétségtelenül a szép természeti környezetének és hosszan elterülő homokos strandjának köszönhetően nőtt meg: Agios Gordios strandja (térképeken Paralia Agios Gordios, Saint Gordios beach, Παραλία Άγιος Γόρδιος) teljesen kiépített tengerpart, mely szinte végig aranyhomokkal borított.

Korfu Agios Gordios beach

Agios Gordios strandja Korfu nyugati oldalán kifejezetten hosszú egybefüggő strandnak számít, mivel több mint egy kilométer hosszú. Ugyan sajnos vannak olyan utazási weboldalak, ahol ezt a strandot 2-4 kilométeres plázsként említik, de ezt ne higgyük el nekik, mert nem igaz – szerencsére a fürdésre alkalmas rész így is egy kilométeres, de a többi sziklás, köves, nehezen megközelíthető rész, főleg az északi oldalon.

Agios Gordios beach Korfu Görögország

Ez a tengerpart Korfu szigetének strandjai között szinte teljes hosszábban kiépített, ahol tengertől pár méterre júniustól a kora őszi hónapokig sok helyre telepítenek bérelhető napágyakat és napernyőket, mögöttük néhol tusolóval a vendégek számára. Agios Gordios tengerpartja mögött sétatávolságra van több étterem és bár is, ahol mosdók is rendelkezésre állnak.

Agios Gordios strandja

Fontos információ az Agios Gordios beachről, hogy mivel Korfu nyugati oldalán található, a strand a nyílt Jón-tenger felé néz – nincs természetes védelme, így időnként nagyobb hullámok is lehetnek itt. Csendes víztükörnél a homokos, közepesen gyorsan mélyülő part miatt akár a gyerekek számára is alkalmas fürdőhely, a homokos fövenyen homokvárat is lehet építeni. Apró, de fontos tudnivaló, hogy a tengerpartot időnként a Kék Zászló díjjal is kitüntetik (Blue Flag) a tenger tisztasága és a szolgáltatások minősége miatt, és így Görögország több száz Kék Zászlós strandjainak egyike.

Korfu Agios Gordios strand

Agios Gordios strandja (Paralia Agios Gordios, Παραλία Άγιος Γόρδιος) az egyik legszebb kiépített strandnak számít Korfu nyugati partvidékének középső részén, némileg hasonló karakterű mint a néhány kilométerre fekvő Glyfada beach vagy a Kontogialos beach.

Látnivalók és programok

A korfui Agios Gordios kis méretű nyaralófalu, fő látnivalója az Agios Gordios templom (térképeken St. Gordios Greek Orthodox Chapel, Παρεκκλήσι Αγίου Γορδίου), melyről a falu a nevét is kapta. A templomhoz a sétálutca tengerhez közeli oldaláról indul egy kis út, a parttól 100 méterrel visszább. Érdekes természeti látnivaló az Ortholiti szikla, mely a falu strandjának déli részén emelkedik ki a tengerből, és gyakorlatilag egy magasra törő, de apró kis sziget.

Agios Gordios látnivalók és nevezetességek amit érdemes megnézni

Agios Gordios látnivalói közé tartoznak a néhány kilométerre fekvő kis hegyi falvak, mint amilyen Sinarades (Σιναραδες), Ano Garouna, Kato Garouna vagy Kastellani. Ezek Korfu tradícionális kis hegyi települései közé tartoznak, ahol még sok a régi kőház és a sikátorszerű, szűk utca a régi időkből, több helyen is szép kilátással.

Kifejezetten fontos látnivaló a környéken Erzsébet császárné avagy Sisi kastélya, az Achilleion, mely Agios Gordiostól csak 11 kilométerre található. A szép és rendezett kastélykert tele van szobrokkal és gondozott növényekkel, a kilátás pedig kifejezetten szép Korfu szigetének keleti részére, köztük a fővárossal és a repülőtérrel. Agios Gordios látnivalóit említve nem szabad elsiklani a legjobb nevezetességek közé sorolt Korfu óvárosa felett sem. A középkori városrész zsúfolva van velencei eredetű házakkal, látványos utcákkal, múzeumokkal, de a sziget két híres erődjéről, a Régi Erődről és az Új Erődről sem szabad elfeledkezni.

Agios Gordios környékének nevezetességei közül alig 10 kilométerre találjuk Pelekas faluban II. Vilmos német császár kilátóját (Kaiser William II Observatory, Παρατηρητήριο του Κάιζερ Γουλιέλμου Β’), ahonnan Korfu nyugati részéről átláthatunk a keleti részre, sőt Görögország szárazföld részén a hegyek is jól kivehetőek. Pelekas környékén emellett két szép korfui strand is meglátogatható, a Glyfada beach és Kontogialos beach, mindkettő homokos tengerpart a zöldellő nyugati hegyek lábánál, kicsit hasonlóak Agios Gordioshoz. Aki további homokos strandokra kíváncsi, a homokdűnéiről ismert Chalikounas beach és Issos beach sincs túl messze, ami mindössze 20 kilométert jelent ebből a nyaralófaluból.

Szállások Agios Gordiosban, a helyi apartmanok és szállodák

Aki ide akar jönni nyaralni és Agios Gordios szállásai között szeretne keresgélni Korfun Görögországban, fontos információ hogy ne keverjük össze ezt falut az északi Agios Georgios Pagonnal és a kicsit délebbi Agios Georgios-szal sem! Mindkettő hasonló hangzású korfui nyaralófalu a nyugati parton, de teljesen máshol vannak: Agios Georgios Pagon északnyugaton Paleokastritsa felett, Agios Georgios pedig egészen délnyugaton.

Agios Gordios szállásait itt találjuk!

Agios Gordios apartman

Agios Gordios apartmanjai és szállodái közül érdemes megnézni foglalás előtt, hogy milyen messze vannak a strandoktól és hogy van-e saját parkolójuk. Ugyanis hegyekben fentebb, a meredekebb, a strandtól távolabbi helyeken is vannak szállások, ahonnan akár fél óra vagy több is lehet séta a tengerig. Ha nem szívesen sétálgatnánk sokat vagy inkább elkerülnénk a hegyi sétákat, érdemes nem a legkintebb eső apartmanokból választani, hanem a tengerhez közelebbiekből.

Korfu Agios Gordios szállás apartman

Agios Gordios vélemények

Néhány beküldött utazói vélemény a korfui Agios Gordiosról, hogy milyen élményeket szereztek itt nyaralók.

Dóra (BP)

Agios Gordios véleményem szerint egy nagyon klassz kis nyaralóhely Korfun, de inkább azoknak ajánlom, akik egyéni utazók. Mi azért néztük ki korfui nyaraláshoz ezt a falut, mert képekről megtetszett a hely, és hogy a sziget közepén van. Mi még előszezonban voltunk június közepén, akkor a helyiek még barátságosak és segítőkészek voltak, látszott hogy nincsenek még elfáradva a nyaralókba (volt már olyan hely nyár közepén máshol nyaraláskor, amikor kifogtunk mogorva házigazdát és étteremben pincért…). Egyébként Agios Gordios és Korfu már júniusban sem volt kihalt, nyitva volt és működött minden étterem, kint voltak a napágyak a partokon, jött a fánkos a strandon, stb. A falu főutcája szűk és pici, de elég hosszú és tényleg minden van. Parkoló fontos hogy legyen a szálláshoz, mert nagyon kevés az út mellett a hely és mindenhol szűk és keskeny utak vannak. A strandja kellemes, szinte mindenol homokos (de kövek vannak azrét itt-ott). Amikor mi itt voltunk sok család is nyaralt itt gyerekekkel. Kiindulópontnak sem rossz, a főváros például nagyon jó hogy csak fél órás autózásra van innen. Mi nagyon jól éreztük magunkat, szétnéztünk fent a hegyi falukban is.

Márta G. (44, Debrecen)

Agios Gordios nagyon szép helyen fekszik, és a strandja is jó. Parkolni viszont nagyon nehéz volt (mi nem itt laktunk), alig találtunk már helyet július végén dél körül. Mi ráadásul egy olyan napot fogtunk ki, amikor jobban hullámzott tenger, de nagyon sokan élvezték ezt 🙂 A tengerpart nem olyan sekély, mint azt Korfu északi részén tapasztaltuk, de azért szerencsére még 1-2 méter után itt sem lep el a víz. Lakni én leginkább akkor jönnék ide, ha lenne autóm közlekedni, mert ha csak leraknának itt egy hétre minden nélkül, szerintem nem ez a helyet választanám, ahhoz elég kicsi.

Balog Ádám

Mi nem csak strandoltunk itt egyet, hanem itt is laktunk egy hetet. Szuper volt! Jó a homokos strand, a lányom imádta a homokvár építését, mi szerettük a naplementéket és az itteni strandolást. Viszont a véleményem az, hogy Agios Gordios nem mindenkinek ajánlott, a kényelmesebb turistáknak például nem biztos hogy tetszeni fog. Ennek az oka, hogy a falu kicsi, sok a szűk keskeny utca, de ehhez képest nagyon sok a nyaraló. A parkolás emiatt több helyen is nehézkes, láttunk olyan napot hogy a strandtól fent már vagy 2 kilométerre is álltak autók. Az a véleményem Agios Gordiosról, hogy tök jó hely, de kell hozzá autó vagy robogó hogy bejárd a környéket Korfun – biztos vezetni tudás sem árt, itt felejtsd el a széles utakat.

Olcsó szállás Korfu